Partnereink is ünnepeltek


70 sportos év

A 2018-ban 70. születésnapját ünneplő Győri AUDI ETO KC kézilabdacsapat 2005 óta büszke névadó szponzorként tudhatja maga mögött az Audi Hungariát. A klub méltóképp ünnepelte meg a kerek évfordulót: a lányok negyedik alkalommal is elhódították a Bajnokok Ligája serlegét, és ezzel végleg beírták magukat a sporttörténelembe.

50év szimfónia

Hivatalos zenekarrá válásának 50. évfordulóját ünnepelte 2018-ban a Győri Filharmonikus Zenekar. A társulat – amelyet fennállása óta a professzionalizmus és a nemzetközileg is elismert színvonal jellemez – életében az Audi Hungaria 2015-től kiemelt szponzorként, 2016-tól pedig főszponzorként játszik kulcsfontosságú szerepet.

40 éve színpadon

A Győri Balett immár 40 évadon át varázsolja el a hazai és a nemzetközi közönséget világszínvonalú előadásaival. Az Audi Hungaria számára kiemelten fontos a kultúra pártolása, így büszke arra, hogy 2002-től főtámogatója a társulatnak, valamint a Győri Balett által évente megrendezett Magyar Táncfesztiválnak.

50 év tudomány

1968 júniusában született meg a Széchenyi István Egyetem elődje, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola alapító okirata. Az Audi Hungariát a jubiláló intézményhez hosszú évek óta egyedülálló oktatási és tudományos együttműködés köti, amelyet 2015-ben a hat tanszéket magába foglaló Audi Hungaria Járműmérnöki Kar megalapítása koronázott meg.